Minden, amit a diszlexiáról tudnod kell

Kezdőlap
Diszlexia alapok
Diszlexia frissítő
Otthoni segítség
Iskolai segítség
Mozgásfejlesztés
Fejlesztés
Nyelvtanulás és diszlexia
Diszlexia felnőttkorban
Beszédhiba és diszlexia
Diszlexia és táplálkozás
Diszlexia szakirodalom
Diszlexia Fórum

"Győzzük le a diszlexiát!"

Ingyenes email-tanfolyam szülőknek

A tanfolyam alatt megismerkedhet a diszlexia okaival, megjelenési formáival, megtudhatja, hogyan segíthet gyermekének, hogyan fejlesztheti gyermeke képességeit otthon, és hogy ki segít Önnek diszlexia esetén. Megtudhatja, mire kell odafigyelnie, és hogy mit, és hogyan kell gyakorolnia gyermekével.  Gyermeke fejlesztéséhez nem "csak" információkat, hanem ingyenes feladatlapokat, társasjátékokat, szoftvereket is kap. Iratkozzon fel diszlexia tanfolyamunkra és ajándékba kapja

"A 10 legsürgősebb tennivaló,
ha gyermeke tanulási problémákkal küzd!"

című tanulmányunkat.
 

Név:

E-mail: 

Adatvédelem: Mi is utáljuk a kéretlen leveleket: adatait senkinek nem adjuk ki, és bármikor megszüntetheti ingyenes előfizetését.

 Diszlexia mint ajándék?

Vissza | Fel | Tovább

A közelmúltban az Osiris Kiadó gondozásában magyarul is megjelent R. Wittkower-M. Wittkower: Born under Saturn (A Szaturnus jegyében) című műve, amelyben a szerzőpáros az elidegenedett művész problematikáját elemzi az ókortól a francia forradalomig. Különböző művészettörténeti források (életrajzok, levelek és oklevelek) alapján arra a kérdésre keresték a választ, hogy hol, mikor és miért alakult ki az emberek tudatában a tipikus művész képe. A pszichológusok, a szociológusok és a műkritikusok is egyetértenek ugyanis abban, hogy a művészt bizonyos jellegzetes tulajdonságok megkülönböztetik az úgynevezett normális emberektől.

Elemzéseik során Wittkowerék többek között a lángelme és az őrültség összefüggéseit vizsgáló szakirodalomra is kitértek, hiszen ez a kérdés az ókortól kezdve állandóan foglalkoztatta a gondolkodókat. Platón például, akit a reneszánsz filozófia is alapvető forrás gyanánt használt, különbséget tett beteges őrültség és kreatív őrültség, illetve a látnokokra és költőkre jellemző ihletett őrültség között. A kötet szerzői Seneca és Schopenhauer megállapításai után a XIX. század eleji klinikai diagnózisokat - és azok máig tartó hatását - ismertették, s mindezek alapján igazolták, hogy van összefüggés a zsenialitás és az őrültség között. A könyvnek ez a fejezete számunkra azért különösen érdekes, mivel rávilágít arra, hogy az alkotó elmék (ez esetben a művészek) gondolkodása a megszokottól eltérő módon működik. Lehet, hogy mindez esetenként a diszlexiának köszönhető? Ronald D. Davis 1994-ben publikált, s csakhamar bestsellerré vált műve, a "The gift of diszlexia" legalábbis ezt sejteti.

Ismeretlen művész: Leonardo portréja.
Torino, Biblioteca Reale

Davis a diszlexia azon pozitív aspektusaira hívja fel a figyelmet, amelyeket ha nem rombol le vagy nem nyilvánít értéktelennek az iskola, esetleg a családi környezet, akkor a normálisnál magasabb intelligenciát és sokféle területen kivételes kreatív képességeket eredményezhet. Azt állítja, hogy a normális ember agyműködése tulajdonképpen limitált a diszlexiásokéval összehasonlítva. Davis szerint a diszlexiások agya pontosan úgy működik, mint a legnagyobb zseniké, bár hozzáteszi, hogy természetesen nem lesz minden diszlexiásból feltétlenül zseni. Ugyanaz az agyműködés, ami kimagasló szellemi produktumot alkothat, okozhatja a diszlexiások problémáit, vagyis az írási, az olvasási és a számolási nehézségeket. Mint hangsúlyozza, sokan közülük szembetűnően tehetségesek a művészetekben, a számítástechnikában vagy a tudományos élet más területén. Ennek igazolására számos hírességet sorol fel, akikről diszlexiás voltuk bizonyított vagy legalábbis feltételezett: Albert Einstein (1879-1955), Thomas Edison (1847-1931), Alexander Graham Bell (1847-1922), Leonardo da Vinci (1452-1519), Walt Disney (1901-1966), George Patton (1885-1945) amerikai tábornok, Winston Churchill (1874-1965) jelentős hadvezér és államférfi, aki 1953-ban irodalmi Nobel-díjat is kapott, Woodrow Wilson (1856-1924), az USA 29. elnöke, Cher népszerű popénekes, Whoopi Goldberg, Danny Glover előadóművészek, továbbá Greg Louganis, Bruce Jenner és Jackie Stewart sportolók. A Davis által összeállított lista persze korántsem teljes, hiszen olyan egyéb közismert személyiségekkel egészíthető ki, mint például William Butler Yeats (1865-1939) ír költő, Ludwig Wittgenstein (1889-1951) filozófus, Harvey Cushing (1869-1939) amerikai idegsebész, a Cushing-kór névadója, Paul Ehrlich (1854-1915) német tudós, aki 1908-ban orvosi Nobel-díjat kapott, vagy éppen Ludwig van Beethoven (1770-1827), a világhírű zeneszerző, s végül, de nem utolsósorban Auguste Rodin (1840-1917), a zseniális szobrász. Érdemes itt megjegyezni, hogy azok a tulajdonságok, illetve készségek, amelyeket Davis a diszlexiások általános jellemzőiként sorol fel, mennyire ráillenek a képzőművészekre:
Az átlagost felülmúló kreativitás (könnyedén alakítják át az észleléseket).
Multidimenzionálisan (minden érzéküket használva) gondolkodnak és tapasztalnak.
Jól látják a környezetük problémáit, strukturáltabb a gondolkodásuk.
Képekben gondolkodnak szavak helyett, az átlagnál fejlettebb a vizualitásuk.
Élénk képzelőerejük, másokénál színesebb fantáziájuk van.
Intuitívak és éleslátásúak.
A gondolatot, mint realitást, mint valóságot élik meg.
Az átlagembernél kíváncsibbak.

Rodin neve egyébként szinte elválaszthatatlanul összeforrott a diszlexiával, hiszen apjáról, Jean Baptiste Rodinről nevezték el az 1984-ben alapított nemzetközi The Rodin Remediation Academyt, amely intézmény a diszlexiakutatás, a -prevenció és -kezelés - svéd kezdeményezésre alapított - európai úttörője. Az akadémia feltehetően azért választotta névadójául éppen a híres szobrászművész apját, mivel példaértékűnek találta azt, ahogy ő megtalálta fia gyermekkori hiányosságának a legjobb gyógyírját: mikor többirányú próbálkozás után nyilvánvalóvá vált, hogy az ifjú Rodin képtelen a tanulásra, az apa felhagyott a szokásos iskolai tanulmányok erőltetésével, és gyermekét érdeklődésének és képességének megfelelő stúdiumok felé irányította. Nyilván nem véletlen, hogy a diszlexiával foglalkozó szélesebb körű kutatás éppen Svédországból indult el Európában. A svéd királyi család tagjainál ugyanis halmozottan fordul elő a diszlexia és a diszgráfia, a jelenlegi XVI. Károly Gusztáv svéd királyt is beleértve.

A diszlexiás művész legtipikusabb esete mégis talán a már Davis által is említett Leonardo da Vinci. Leonardo rendkívüli tehetsége, széles körben folytatott művészeti és tudományos tevékenysége közismert. Életművének kutatói azonban számos kérdés tekintetében adósok maradtak. Mint Kenneth Clark a Leonardo-kutatás népszerű alapművében írja: "...az a nyughatatlan kíváncsiság, amivel Leonardo a szerkezetek elvi működését akarja megragadni... tette a mérnököt tudóssá. ...Először csak bizonyos gépek szerkezete érdekelte, majd Arkhimédész hatására a dinamika alapelvei foglalkoztatták, végül pedig már a szelekre, a felhőkre, a Föld korára, a nemzésre, az emberi szívre vonatkozó olyan kérdések, amelyeket előtte soha senki nem vetett fel." "Leonardóból hiányzott a szisztémateremtő képesség, s ez érezhető is a jegyzetfüzetek egész állapotán, részben ez az oka tökéletes rendezetlenségüknek. ...Megfigyeléseit vaktában, szeszélyes, sőt talán szándékos következetlenséggel vetette papírra, és ezt a kutatók ugyancsak nehezen tudják megmagyarázni." Vannak olyan nézetek, mely szerint Leonardo pszichológiai frusztráció áldozata volt, ezért nem tudta egyetlen dologra összpontosítani figyelmét." E kérdéskörnek egyik aspektusa az a közismert kuriózum, hogy feljegyzéseit leginkább tükörírással vetette papírra. Ezt sokáig a - mai megítéléssel kevéssé valószínű - titkosírás szándékával magyarázták.

Harmensz van Rijn Rembrandt: Önarckép. 1661-1662, London, Kenwood House

A világhálón "Did Leonardo da Vinci have attention deficit disorder?" címmel fiktív diagnózist állítottak fel (más híres személyiségekhez hasonlóan), amelyet érdemes böngészni Freud Leonardo-tanulmánya után 90 évvel. Példaértékű, hogy egy-egy korszak ugyanannak a témának a vizsgálatát milyen különbözően közelíti meg. Tény, hogy a művészéletrajzok ritkán elemzik az adott művész kisgyermek-, illetve kisiskoláskorát ebben a vonatkozásban. Általában elsiklanak afelett, hogy nem szeretett iskolába járni, rossz tanuló volt, esetleg rosszul olvasott. Ha egy-egy életrajzi dokumentumot ebből a szemszögből is vizsgálnánk, feltűnne, hogy azok az esetek, amelyek például Edison iskolai éveit jellemzik, ugyanazokon a tüneteken alapulnak, amelyek ma is a diszlexiás gyermekek problémái. Wittkower idézett művét ilyen szemmel olvasva kitűnik, hogy a források két ízben is említik Rembrandt Harmensz van Rijn (1606-1669) életével és művészetével kapcsolatban a művész olvasási nehézségét: "...Sandrart elismeri, hogy Rembrandt >>a természet megfigyelésében, szorgalomban, állandó elmélyültségben nem hagy kívánnivalót<<, de sajnálja, hogy ...sohasem volt Itáliában vagy más helyen, ahol az antikvitást és a művészetelméletet tanulmányozhatta volna; s mivel csak hollandul olvasott - még azt is rosszul -, a könyvek nem sokat segítettek rajta." Kortársával, Rubensszel összehasonlítva más helyütt "a művelt, öt nyelvet folyékonyan beszélő Rubens patrónusai királyok, egyházi főméltóságok és az európai nemesek. Rembrandt, aki állítólag csak hollandul olvasott, s úgy is rosszul, holland városi polgárok számára dolgozott. ...Mindkét mester hatvanhárom éves korában halt meg - Rubens gazdagon, megbecsülten, hírének csúcsán; Rembrandt szegényen ...jóval túl hírneve tetőpontján. ...Rubens egész életében tökéletes összhangban volt azzal a társadalommal, amelyben mozgott, Rembrandt ugyanakkor >>extravagáns szokásaival és szeszélyes életmódjával<< nagyon különbözött a többi embertől". A két nagy név összehasonlítása azért is érdekes e helyen számunkra, mert igazolja, hogy egy felkészült professzionális művész munkássága nem feltétlenül feltételez annyi progresszivitást, merész változtatást, mint egy nonkonformista, öntörvényű művész, akinek művei kiapadhatatlan útmutatásul, avagy forrásként szolgálhatnak későbbi korok művészei számára.


Auguste Rodin: Részlet az Örök Bálvány gipszművéből. 1889. Párizs, Rodin Múzeum

Ugyanígy egyszerűnek, természetesnek, mégis páratlannak számítanak Auguste Rodin szobrai, amelyek a mai kor befogadóját is megragadják. Rodin életrajzából ismert rendszeres iskolakerülése és teljes ellenállása a matematikai ismeretekkel szemben. Rodin - iskolai sikertelenségének, kudarcainak köszönhetően - menekült a rajzoláshoz, s átlagon felüli szorgalommal ennek szentelte minden idejét. Apja - mint korábban már utaltunk rá - egy olyan rajziskolába íratta, ahol az egyik legfontosabb szempont a növendékek saját egyéniségének kibontakoztatása volt. Rodin itt mások mellett annak a Boisbaudrannak a tanítványa lett, aki egy híres tankönyvvel, A festői emlékezet nevelése cíművel írta be nevét a vizuális nevelés történetébe. A tehetséges fiatalember ebben a szellemi környezetben végre maximálisan érvényre tudta juttatni képességeit. Rodin munkáit eleinte értetlenséggel fogadták, csak idős korára kezdett befogadókra találni. Egyedi gondolkodásával, rendkívüli képességével és szorgalmával mindenesetre olyan egyedülálló életművet alkotott, amely nem csupán az impresszionista és szecessziós törekvések általános tükre és csúcspontja a szobrászatban, hanem egy új plasztikai gondolkodás irányát is kijelöli.

Walt Disney egyik sztárfigurájával, Miki egérrel


Bár Walt Disney nem tartozik a klasszikus értelemben vett képzőművészek sorába, röviden mégis érdemes itt kitérni legendás munkásságára. A 20. századi rajzfilm születését és népszerűségét neki köszönheti. Bár édesanyjától megtanult olvasni, sem sikert, sem örömet nem okozott neki az iskola. Mindig talált olyasmit, ami jobban érdekelte. A karikatúra vonzotta leginkább, de rajzai nem vallottak nagy tehetségre, s mihelyt megengedhette, hogy jobb karikaturistákat alkalmazzon, végleg felhagyott a rajzolással. A Disney-rejtély abban a kifejezési formában van, amelyet filmpályafutása kezdetén a maga számára kialakított. Rendkívüli érzéke volt ahhoz, hogy munkatársait a legjobb teljesítmény elérésére sarkallja. Képzelőereje valamiképpen utat talált mindenki képzeletéhez, s így lett a 20. század egyik legnagyobb szórakoztatója. Olyan ötletdús újító volt, hogy életműve túlmutatott a filmgyártás területén, s a szórakoztatóipar szélesebb skálájának megteremtésén túl (játékfilm, természetfilmek, televíziós szórakoztatás és Disneyland) a Holnap Városát is megálmodta.

Nem teljes a felsorolt művészek sora, hiszen a diszlexiakutatás csupán az utóbbi évtizedekben került az érdeklődés előterébe. Nyilvánvaló, hogy a diagnózisok a nagy géniuszok esetében annál nehézkesebbek, minél messzebb haladunk visszafelé az időben. Nem sok művész írásos hagyatéka olyan gazdag, s életműve olyan egyértelmű, mint Leonardo da Vincié. Az mindenképpen elgondolkodtató, hogy lehámozva a különböző korok művészekre ragasztott paradigmáit, azok az extravagáns, nonkonformista jegyek, amelyek általában a progresszív művészeket jellemzik, megegyeznek a diszlexiás gyermekek esetében ma ismert másodlagos tünetekkel.

Egyre inkább bizonyítottnak tűnik, hogy a diszlexiások problémája neurobiológiai rendellenesség, s agyi működésük lényeges eltéréseket mutat a jól olvasók agyi működésétől. A társadalomtudományok és a biológiai tudományok közötti szakadék ma is fennáll, kevés szakirodalom foglalkozik a művészek speciális agyműködésének dominanciájával és következményeivel. A továbbiakban az agykutatók feladata lesz, hogy megkeressék a választ arra a kérdésre, milyen biológiai tényezők befolyásolhatják a rendkívüli talentumok képességeit.

Papp Katalin

Vissza | Fel | Tovább

 

 

Az oldalt szerkeszti: Kazal Kolos
Email: iroda@varazsbetu.hu