|
|
Szóvakság
Régen ők voltak a buta, lusta vagy rossz diákok, illetve
azok, akiknek hatalmas erőbefektetés kell a tanuláshoz. Manapság egyre
többet hallunk a diszlexiáról, de még mindig keveset tudunk a súlyos
olvasási zavar okáról, és hazánkban nincs pontos diagnosztikai eljárás
sem.
Faraday beszédzavarokkal és helyesírási nehézségekkel küzdött, gondja
volt a matematikával, és megbízhatatlan volt a memóriája. Picassót
tanulási zavarai miatt értelmi fogyatékosnak tartották, Rodin apja egy
idő után már nem erőltette fiára a szokásos iskolai tanulmányokat,
Yeatsről, a még felnőtt korában is helyesírási problémákkal küszködő
költőről is azt tartják: egyértelműen diszlexiás tünetei voltak.
Ugyanezt a jelenséget emlegetik Leonardo da Vincivel, Einsteinnel,
Edisonnal, Churchill-lel vagy Szentágothay Jánossal kapcsolatosan is.
KÉRDÉSES GYÖKEREK
A diszlexia, a normál - illetve olykor az átlagot
meghaladó - intelligencia mellett megjelenő súlyos olvasási zavar nem új
keletű: több mint száz éve egy angol tudós "szóvakságként" írt róla
először. Magyarországon Ranschburger Pál gyógypedagógus 1902 és 1937
között foglalkozott a jelenséggel, bár ő némileg finomítva legasténiának,
azaz olvasásgyengeségnek tartotta kutatása tárgyát. A sokfajta
meghatározás után végül a hetvenes években a Neurológiai Világszövetség
diszlexiának, "az olvasás fejlődési eredetű zavarának" nevezte el a
betegséget, s kezdett tudományos szinten behatóbban foglalkozni vele.
Azóta, de különösen az elmúlt 10-15 évben számtalan tudóscsoport
rengeteg új adattal állt elő a probléma gyökerét vizsgálva, s
napjainkban a diszlexia okainak feltárása a nemzetközi idegkutatás
élvonalába tartozik. Ám azon túl, hogy a szakértők az agy működésében
keresik a kiváltó okokat, eddig még nem sikerült egyezségre jutniuk.
Dr. Csépe Valéria, a magyarországi kutatások vezetője, az MTA
Pszichológiai Kutatóintézetének tudományos tanácsadója szerint ha azt
nézzük, hány területet érint a kérdés, nem csoda, ha lassan jutnak közös
nevezőre a tudósok. A diszlexia ugyanis érinti a pszichológiát, az
idegtudományt, foglalkoztatja a gyógypedagógust és a nevelési
tanácsadót, és legalább olyan közel áll az olvasástörténészekhez, mint a
nyelvészekhez.
KELL-E NYELVVIZSGA?
Idehaza a hetvenes években Meixner Ildikó
logopéduspszichológusnak köszönhetően jutott újra nagyobb figyelem a
betegségnek: az ötvenes évek végétől diszlexiás gyerekek logopédiai
kezelése során egy számukra is eredményesen használható olvasástanítási
módszert dolgozott ki. Arról, hogy ma hányan diszlexiások
Magyarországon, nincs pontos felmérés, de hazánkra is jellemző az a
nemzetközi adat, amely szerint a lakosság tíz százalékát érintő
problémáról van szó. Néhány héttel ezelőtt a Magyar Diszlexia Alapítvány
konferenciáján egy német kutatócsoport tanítási módszerét mutatták be,
de még ők is meglepődtek az óriási érdeklődés láttán: az ország minden
részéről jöttek tanárok, szülők, gyógypedagógusok, pszichológusok és
logopédusok. Az alapítvány elnöke, Mikó F. László szerint biztató, hogy
manapság már nálunk sem intézik el vállrándítással a diszlexiás gyerekek
nehézségeit, de az orvoslásnak még nagyon az elején tartunk. Bár a világ
tudósai egymástól függetlenül és eltérő módon - ki a hallás, ki a látás
agyi funkciója felől - közelítik meg a probléma gyökerét, abban
általában egyetértenek, hogy a diszlexia nem válogat: országoktól,
kulturális körtől, szociális helyzettől függetlenül bárkit érinthet.
Csépe Valéria és kutatócsoportja tíz éve foglalkozik a jelenséggel. Ma
már hat-hét génről tudják, hogy azok jellemző hibamintázata diszlexiát
okozhat. "Mi, idegtudományi módszereket használó pszichológusok úgy
tartjuk, hogy a majométól valójában alig eltérő emberi agynak sincsenek
olyan hálózatai, funkciói, amelyek az evolúció során az olvasásra
"szakosodtak " volna. Számítógépes nyelven szólva ma ott tartunk, hogy
amit az ember megtanul, attól a "rugalmas hardver", azaz az emberi agy
állandóan változik" - mondja a kutató.
Legutóbb a diploma megszerzéséhez kötelezővé tett két nyelvvizsga okán
derült ki több egyetemistáról: diszlexiája miatt nemhogy kettő, de egy
idegen nyelvvel sem tud megbirkózni. Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok
miniszteri biztosa kezdeményezésére már tavaly minisztériumi rendelet
született arról, hogyan lehet felmenteni a diszlexiás (és a gyakran
ezzel együtt jelentkező diszgráfiás, azaz írászavarral küszködő)
fiatalokat a nyelvvizsga alól. Csakhogy a felmentésről az egyetemi
vezetők döntenek, nem pedig a szakemberek. A törvény ugyanis csak
lehetőséget ad az egyetemi bizottságoknak a felmentésre, de nem teszi
kötelezővé. Aáry-Tamás Lajos elmondta: a joghézag orvoslása már a
parlament előtt van.
BIZONYTALAN DIAGNÓZIS
A diszlexia körüli bizonytalanságot jól jellemzi a másik
véglet - amikor a gyengén olvasás minden válfajára rásütik a diszlexia
bélyegét, jóllehet az keményen meghatározott diagnosztikai kategória,
amely a nehezen olvasó embereknek csupán öt-tíz százalékát érinti. Csépe
Valéria szerint súlyos tévhitek élnek a betegségről, s olyanok is
akadnak, akik visszaélnek vele.
A szakember szerint jó ellátórendszer mellett tizenkét éves korig illene
kiszűrni a diszlexiát. Ehhez szükség lenne olyan standardizált
tesztekre, amelyek segítségével nem pusztán az olvasást, hanem minden,
az olvasással összefüggő területet diagnosztizálnának. Olyan
ellátóközpontokat kellene továbbá kialakítani, amelyek a normál iskolai
órák után foglalkoznának a gyerekek fejlesztő terápiájával. "A
különleges ellátások és felmentések kérdése sem jól szabályozott, és a
12 év feletti korosztály szinte teljesen magára van hagyva" - mondja
Csépe Valéria, aki szerint Magyarországon ma 14-17-féle olvasástanítási
módszer létezik, de egyik sem megfelelő. Ideje lenne tehát a diszlexiát
a tudomány és a gyakorlat terén is "rendbe szedni".
|
