|
|
Szép szavak - Vörösmarty a diszlexia
ellen
A diszlexia nem betegség. Egyfajta rendellenesség, olvasási zavar. A diszlexiás nem gyógyul, a diszlexiás fejlődhet. A VI. Kerületi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában kipróbáltak egy módszert, melynek köszönhetően a diákok nemcsak hogy emlékeznek arra, amit olvasnak, de meg is értik.
"Hova
megy, kedves?" - kérdi a portás néni, aki majdnem annyi idős, mint az
iskola, mely kilencvenöt éve dobálja ki magából a végzősöket. Nem csak a
sulinak van jubileuma: a névadó kétszázöt éve született, százötven éve
halt meg. Nem csoda, hogy ennyi évfordulót nem egy szokásos tízperces
tornatermi megemlékezéssel ünnepelnek, hanem rászánnak egy hónapot.
"A
folyosószínházhoz" - válaszolom. Máshol nyilván bambán néznének rám, de
itt a néni közönyösen reagál: "Ja! Az elsőn, a lépcsőfordulónál." A
folyosón berendezett kis színpad áll a falnál. A tanári mellett.
Jelmezes gyerekek és négy tanár fogad, pedig péntek délután van, vége a
tanítási hétnek, ráadásul a következő hét őszi szünet. A gyerekek mégis
ott maradtak, hogy bemutassák produkcióikat. Három cintányérütés
hallatszik.
Egy roma
kisfiú kezdi szavalni A vén cigányt, mellette ül egy másik, a többiek
dobokkal és egy kannával verik alá a ritmust. Mint egy jobbfajta
hiphopkoncert. Tökéletes összhangban szólnak a strófákkal a hangszerek.
Befejezésként töltenek egymásnak és isznak.
"Szimpla
versfelolvasásnak indult, de pár nap alatt átalakult színházzá - mondja
Faluvégi Judit Rita logopédus. - A gyerekek nemcsak szavalnak, hanem
korhű díszletek között, jelmezekben, sokszor zenei aláfestéssel adják
elő a költeményeket. Rájöttünk, hogy sokkal könnyebben értelmezik a
sorokat, ha nemcsak bemagolniuk kell, hanem elő is adniuk. Kihasználtuk
a bennük bújó kreativitást is, mind a jelenetek kitalálásában, mind a
díszletek felállításában a segítségünkre voltak. Néhányan otthonról
hoztak kellékeket. Lenyűgöző volt látni, ahogyan az eddig teljesen
frusztrált, visszahúzódó, diszlexiás gyerekek megnyíltak mind előttünk,
mind egészséges társaik előtt.
Közben
átrendeződött a színpad. Csillagokkal telefestett függöny előtt egy
kisfiú négykézlábra ereszkedik egy kislány áll a hátára; a második
versszakot a fiú szavalja, a kislány mozgással illusztrálja. Spárgát
csinál, "gerendának" használva társát, majd hídba megy, betakarva a
fiút. A testbeszéd mi másról, mint a szerelemről szól. Az ötperces
előadásnak vége, a köréjük gyűlt tapsoló közönségből egy zavart, de
vagány kissrác lép a lányhoz. Virágot nyújt át neki.
"Pár hete
még nem mertem volna megtenni. - A diszlexiás kisfiú tekintetében siker
és büszkeség. - Sokan csúfoltak, hogy nehezen olvasok, de amióta én is
felléptem, sokkal könnyebben megy, mint előtte, és bátrabb is vagyok. A
jó olvasók nem is mindig tanulták meg a verseket, csak akkor, amikor
látták, hogy mi becsületesen bemagoljuk."
A
logopédus közben pillanatok leforgása alatt kifesti a gyerekeket a
következő vershez. "A külső, a jelmez is olyan fontos lett számukra,
mint a tartalmi mondanivaló - büszkélkedik Józsa Judit tanítónő. -
Minden szereplő a hatása alá került a minidaraboknak. Idős pedagógusként
régen annyi értéktelen dolgot tapasztaltam, hogy manapság már ösztönösen
harapok rá az értékre." Kész a smink, felgördül a függöny, újra ontják a
verssorokat, a diákok precíz ritmusban döngölik a szavakat.
"Amellett,
hogy megtanulnak ritmusosan olvasni, fejlődik a beszédkészségük is -
mondja Faluvégi Judit Rita. - Mindezt úgy, hogy nem éreznek nehézséget,
hiszen nem kötelezően elvégzendő feladatként kapják meg a verseket.
Önként lehetett jelentkezni, és többnyire a diszlexiás gyerekek vettek
részt az előadásokon. A logopédiai oktatás egyik alapja, hogy mindig le
kell kötni a gyerekeket. Ha csoportosan foglalkozunk velük, akkor jó, ha
ötnél többen nincsenek is az órán. Ezzel a módszerrel akár többen is
lehettek, a hatás mégsem maradt el. Sőt! Erőteljesebb lett. A
folyamatban összevontuk a drámape-dagógiát és a logopédiát, és íme, a
végeredmény."
Könnyes
szülő áll mellettünk. Eddig talán reménytelennek látta gyermeke
helyzetét, de most meghatódott az örömtől. Az apró színművek nem csak a
szereplőkbe, a nézőkbe is beleivódnak. Olyan élmények, amit a gyerekek
továbbvisznek magukkal, emlékezni fognak rá. Ennek az egy hónapnak vége,
de a gyerekek a tanáraik karját húzogatva kérdezik, hogy mikor és hogyan
lesz a folytatás.
"Még nem
tudjuk - mondja Takács Orsolya igazgatónő. - December 10-én a
Bábszínházban lesz egy nagyelőadásunk, de sajnos ez ebben a formában nem
folytatható. Túl sok energiát visz el, napról napra. Viszont jó alapot
adott egy színjátszó kör megalapítására. Végzett diákjaink is segítenek
benne. Biztos, hogy lesz következő epizód. Mi is igényeljük, és a
gyerekek is."
A
földszinti folyosón még megállít a portás néni. "Na! Tetszett?" Közben
elhallgat a fönti zsivaj, és megszólal egy hang. A ráadás, az Éj és
csillag:
"Fel kívánom vinni,
Amit rejt a hit,
A föld gyermekének
Édes titkait."
Fencsik
Tamás
|
